Az Arany-Kód

Barátom, Nyomozó! Ötven nyomot követtél végig utánam, Nagyszalontától Pestig, és egyet sem hagytál ki. Nem a nevemet kerested, hanem azt, ami mögötte van: a hangot, amelyen szólni próbáltam. Láttad a szegény szalontai fiút, aki vándorszínésznek állt, de hamar hazatért; a tanítót, aki azért vállalt állást, mert élni kellett; a nagykőrösi tanárt, aki a balladákkal vigasztalódott, mikor egyebet nem lehetett mondani. Együtt jártad velem a legnehezebb utat is: mikor letettem a lantot, és mikor kiderült, hogy mégsem tudom letenni. Egy dolgot jegyezz meg! Nem a címek tettek engem költővé, és nem is a hivatalok. Hanem az, hogy volt egy nyelv, amely az enyém volt, és volt egy nép, amely értette. Ennyi az egész titok - ezt kerested, és ezt találtad meg. A kód megfejtve. Ami nekem maradt, most már a tiéd is: a versek. Menj, és olvasd őket úgy, ahogy írtam - olvasd őket hangosan, ha lehet!